Szolgáltatások

Home / Szolgáltatások
  • Az esztergálás története II.rész

    2019. FEBRUÁR 11.
    Az esztergálás története II.rész

    Miután a görögök és rómaiak által egész Európa területén elterjedt az esztergálás művészete, már rohamos léptekben indult fejlődésnek a folyamat. Eleinte megjelentek a lábbal hajtható esztergagépek, majd az 1500-as évek során kiegészültek menetvágó funkcióval. Az első esztergagép, mely a fémmegmunkálásban is szerepet játszott, csak a 18. században jelent meg.

    Eleinte az emberi erővel való meghajtást a gőzerő váltotta fel, majd a későbbi évtizedek során a villamosság. A ma is használatos esztergálásra alkalmas szerkezetek egyedi meghajtással működnek, és sokszor egy bizonyos funkcióra specializálódnak. A 20. században már a munkaeszköz anyagának fejlesztése, illetve a könnyű kezelhetőség volt terítéken.

    A könnyű kezelhetőségnek hála pedig a precizitás is növelhetővé vált. Ezt követően jelent meg az NC technológia, mely az automatizálásban játszott szerepet, és amihez a számítógépek fejlődése jelentette a kulcsot. Végül 1952-ben megjelent egy fontos innováció, melyet végül a CNC követett, amit a mai napig alkalmaznak az esztergálás iparában!

    Esztergálással kapcsolatosan forduljon hozzánk bizalommal!

Ugrás az oldal tetejére